Ismerősnél több vagy, szeretőnek kevés.
Barátságot nem ismerek,
De mi vagy, annak is kevés.
Nő ruhában férfi lettem- hívtalak.
Őszinteségem, ha bántó volt is-
Bizalmasomnak elfogadtalak.
Aztán megmutattam, hogy milyen lennék társnak
De az ágyamba szerettél-
Vigyen el a bánat!
Keveselltem rólam való tudni akarásod
Majd megszültem a pillanatot,
Melyben döntöttem- nem várok.
Bosszantott, hogy nem hiányzom,
Így sem hívtál többet-
Apránként bontottam hát a bennem megkötöttet.
Majd húztam még egyszer mézesmadzagot,
S mikor ráakadtál, csak pörgettem-
És dobtam egy nagyot.
Most aztán vagy már.
Nem hívlak, de jönnél.
Nem tudom, mi történt,
De akkor kellettél volna,
Mikor elrepültél!