~Volt egy mesém~: Mit akarsz?(Kőműves Klára)

Némi gondolat, érzés, vélemény.Tőlem. Belőlem. Szívem, lelkem és az eszem néhány egymással vívott csatája szavakba és képekbe öntve. Néha igazi, néha elképzelt, talán elképzelhetetlen, furcsa, olykor ijesztő, meglepő de az enyém.

Van ami attól szép,hogy soha nem lehet a miénk!

Semmibe vesszük azt aki rajong értünk, de rajongunk azért, aki tudomást sem vesz rólunk!!!
Azt szeretjük, aki bánt minket és bántjuk azt aki szeret..."

Egy napon felébredtem, felültem az ágyban és mosolyogtam. Már nem fájt semmi. És egyszerre értettem, hogy nincsen igazi. Sem a földön, sem az égben. Nincs ő sehol, az a bizonyos. Csak emberek vannak, s minden emberben van egy szemernyi az igaziból, s egyikben sincs meg az, amit a másiktól várunk, remélünk. Nincs teljes ember, és nincs az a bizonyos, az az egyetlen, az a csodálatos, boldogító és egyedülvaló. Csak emberek vannak, s egy emberben minden benne van, salak és sugár, minden.A világ tele van kiszámíthatatlan kanyarokkal és fordulókkal. És mikor azt hiszed rendbe jön a dolgok állása, megmozdul alattad a föld és felborít a lábadról.
Ha szerencsés vagy, akkor megúszod egy felszínes sérüléssel, amit egy kötés még elfedhet.
De van amelyik seb mélyebb, mint amilyennek látszik és többet igényel, mint egy gyors kötözés.
És némelyik sebről le kell tépni a kötést, hagyni, hogyvérezzen és időt adni arra, hogy begyógyuljon.Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy „idő majd begyógyítja a sebedet”.
Nem igaz.
Ez nem olyan seb, ami gyógyul.
A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.
Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fantom-fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az „idő gyógyít”, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban – ha valóban szeretünk – nem lehetséges.
A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, odaát, vagy egy másik életben… Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem is az emléke, a hiánya él bennünk.

Egy mesében élek, valahol túl messze, hogy megtaláljanak..Menj tovább, hisz én szó nélkül elengedlek. Az meg az én bajom, ha mesében élek és lepkéket kergetek. Egyszer mindennek, mindennek vége, és úgy emlékszel rá, mint egy szép mesére.A miénk egy befejezetlen tündérmese marad örökké.